Index » Hírek
A Ringier Kiadó Kft. gondozásában a mai napon megjelent a Tűzvonalban-könyvek első kötete, amely a nagy sikerű televíziós sorozat első évadának első hét epizódját tartalmazza. A szerző Bittó Ákos, a Blikk újságírója. Az első három epizód összevont, rövidített formában került átdolgozásra, a negyedik epizódtól kezdődően ugyanazt olvashatjuk, amit 2007 őszétől sugárzott a Magyar Televízió. Az […]
Az International Media Network (USA) és Fonyódi Tibor között létrejött megállapodás alapján a szerző elkészült a Hajasbaba című regényével, amelynek alapjául Rubinstein Lea azonos című, 2006-ban magánkiadásban megjelent memoárja szolgált. A múlt század harmincas-negyvenes éveiben játszódó regényben megelevenedik egy örökre elveszett dési (Erdély) zsidó közösség hétköznapjai, az 1944-es auschwitzi deportálás története, a hazatérés megrázó emlékei.
Pircsi és Bordás alezredes „hangyái” A mai napon Tiszafüreden elkezdődött a nagy sikerű televíziós sorozat harmadik évadának forgatása. A forgatás december elején zárul, a következő húsz epizódot 2009 januárjától sugározza a Magyar Televízió. A 10 naposra tervezett tiszafüredi kalandtúra után a forgatás budapesti külső helyszíneken, illetve a Mosoly utcai őrsön folytatódik. 2008 áprilisa, a kreáció […]
Rudolf Péter (Laci) és Sipek Nicolas (Márk) Május 26. és június 20. között zajlott Forgács Gábor első nagyjátékfilmjének forgatása Fonyódi Tibor forgatókönyve alapján. Hamarosan elkezdődnek az utómunkálatok, a film 2008 őszén kerül a mozikba, ezt követően DVD-n is megjelenik. Hamarosan több forgatási fotót is közlünk. A produkcióhoz kapcsolódó werkblog az alábbi linket érhető el: Moziplussz […]
[origo] Az MTV Tűzvonalban című krimije díjat nyert a moszkvai Detektívfesztiválon (DetectiveFEST – Törvény és Társadalom). Őszig több tévés eseményen szerepel majd a magyar sorozat. Idén tizedik alkalommal rendezték meg április 16. és 21. között Moszkvában a detektívfilm és törvényvédő tematikájú televíziós műsorok nemzetközi fesztiválját. Idén a televízió-sorozat kategóriában a Magyar Televízió Tűzvonalban című krimije, […]
A Los Angeles-i CinePartners Entertainmentnél elkészült az EndGame c. filmhez kapcsolódó számítógépes játék prezentációja. Az anyag először a május 14-25 között megrendezésre kerülő Cannes-i filmfesztiválon kerül bemutatásra a film leendő forgalmazójától. A prezentáció részét képező anyag pdf formátumban
A hírek rovatban már beharangozott kubai előforgatással márciusban elkezdődött a Pillangók gyártása. A gyártó tervei szerint a forgatás április-májusban magyarországi helyszíneken folytatódik; a produkció sorsáról folyamatosan beszámolunk. „A film története megtörtént eseményeket dolgoz fel, a Magyari Mónika által írt „ősváltozat” alapjául egy újságcikk szolgált” – nyilatkozta a Moziplussznak Fonyódi Tibor. – „Cirkó József producer 2006 […]
Április 8-án a 37. epizóddal véget ért a Tűzvonalban második évadának forgatása. A 17 epizódból álló harmadik évad gyártása július elején indul, a forgatókönyvek végleges változata június 15-ig készül el. Az epizódírói csapat további tagokkal bővül; Szélesi Sándor mellett Krajcsi Tímea, Falussy Lila, Böszörményi Gyula és Gulyás István is bekapcsolódik a munkába, a kreatív csapatot […]
Április közepéig gőzerővel zajlik a 20 epizódból áll második évad gyártása, a hír megjelenésekor Fonyódi Tibor és az epizódírók (Szélesi Sándor, Köbli Norbert) már az utolsó öt epizód forgatókönyvein dolgoznak. Az első évadban story editorként működő Fonyódi Tibor a második évad során már supervising executive produceri minőségben írja a történetet, irányítja az epizódírók munkáját, és […]
Az év, első, Fonyódi Tiborhoz kapcsolódó híre, hogy másfél éves halasztás után végre gyártás-előkészítés alatt áll a HCC Media Group és a Parabel film közös produkciójában készülő Pillangók. A moziplusz.hu beharangozó cikke az alábbi linken érhető el: http://www.moziplusz.hu/hir.php?id=3104