A Horka
Kalandor Kiadó, 2006
Farkas fia Levente, a magori nép első horkája újabb kihívások elé néz. Miután a nyék törzs élén megszilárdította politikai és katonai hatalmát, a kumamaróti táltosokkal szövetkezve a testvértörzsek hódoltatására készül. Magoriföldön testvérháború készülődik… A koholt vádak alapján rabságba vetett Varsány megszökik Budaken börtönéből. A tudun csatalovasságának nagyhorese a mén titkosszolgálat ügynökeinek segítségével próbál egérutat nyerni; egyetlen reménye az életben maradásra, ha időben átjut az avar-magori határon. A hatalom mámorától megrészegült Levente és a túszként kezelt Csillavér között egyre feszültebb a viszony. Budaken lánya nagy veszélynek teszi ki magát, amikor a régi szeretőjénél, a hatalmi ranglétrán egyre feljebb kapaszkodó Dérnél keres vigasztalást. A Jenő törzset legyőző horka a tarján ellen vezeti a töményt. Ez a háború semmiben sem hasonlít az előzőre, a szakrális hatalmat gyakorló kendét csak fondorlattal lehet behódolásra kényszeríteni… A tarján elleni támadás előestéjén a besenyők küldöttsége átkel a Kumán. A gyűlölt „lótolvajok” békés szándékkal érkeznek egy lehetséges katona szövetség reményében. Tonu vezér kíséretében ott lovagol az az Ilu-Ildu is, aki első találkozásuk óta olthatatlan szerelmet érez a horka iránt, s ekkor a Kaukázusban megrendül a föld…(Kalandor, 2005)
Részlet a regényből
A hang nem a hegyek felől érkezett, nem hó- vagy kőlavina hangja hallatszott, hanem a világmindenség dübörgött, mintha a Föld végromlására szövetkezett istenek átokszavát hallanánk. Ugyanekkor egy iszonyú erő megragadta a Kaukázust, megemelte és megrázta, mintha csak egy gyerek rázogatná a kezében lévő homokkal teli fatányért. A mozgásnak nem volt határozott iránya, egyszerűen apokaliptikus rángatózásba kezdett a föld, a különféle élő és holt tárgyak, állatok, emberek, jurták és sátrak körvonalai elfolytak, és az emberi szem számára követhetetlen kesze-kusza vonalakból álló világot alkottak, amelyben értelmét vesztette minden kézzel fogható valóság…
A halál ösvényére taszított világ dübörögve tiltakozott az eltöröltetés ellen, és egy folyóból kikecmergő kutyaként rázta meg magát. De nem vizet csapott a bundájából, hanem elpattanó köteleket, recsegve dőlő totemoszlopokat, kétlábra ágaskodó, fájdalmasan nyerítő lovakat, emberi sikolyokat és jajszót. A sátor oldala beszakadt. Az istenfába kapaszkodó Farkas egy haldokló Székesfalva látványával szembesült: mintha Égiúr a legmagasabb hegyekig szaltóztatná a világot, hogy onnan bucskáztatva bocsássa vissza a Földre; Teremtőjének roppant hatalmát a maga kárán tanulta a büszke ember, és a remegő föld fogantatásának megbabonázott pillanatába a férfi megértette, hogy ő és sorstársainak élete csupán egy szalmaszál sorsa a viharban… Égiúr tengerré tette a földet, és felkorbácsolta a hullámait. Jurták, emberek és állatok tűntek el ebben a földzáporos áradásban. A földtenger megnyílt, meghasadt, magába nyelte áldozatait, de telhetetlenül magasra emelve szörnyűséges hullámtaraját újabb életeket rabolt, és szüntelen bömböléssel követelte további jussát.