Förgeteg

Kalandor Kiadó, 2006

Az első horka életéről szóló regénysorozat önállóan is olvasható zárókötetében egy kaukázusi vulkán váratlan kitörése számtalan nép sorsát befolyásolja a Kaszpi- és Fekete-tenger közti térségben; hónapokon át tartó sötétség telepszik a világra, a kataklizma utóhatásaként bekövetkező éhínség számlálatlanul szedi az áldozatait. A magori horka ügyes politikát folytatva kihasználja a katasztrófa okozta zűrzavart, a tarjáni renegátok segítségével megtöri a kumamarótiak hatalmát, miközben gőzerővel készül az avarok ellen indítandó „honfoglaló” háborúra, hogy beteljesítse Torda táltos jóslatát: Attila nagykirály legendás kardja véres csatározások után kerül majd az északi mén nép vezetőinek birtokába; új, íjfeszítő, hódító nép emelkedik ki az ismeretlenség homályából, hogy az elkövetkező emberöltők alatt meghatározó tényezője legyen a korszak történelmének…A regény lapjain megelevenedik az avar-magori háború története. Fonyódi Tibor Förgeteg című monumentális alkotása méltó lezárása a Hadak útja sorozat keretén belül olvasható horka-regényeknek.

Részlet a regényből

Bogács kiváló kiképzést kapott legényei a háború első napjától kezdve hülyítették és halálra rémisztették az avar lakosságot. A legkisebb falut, a legjelentéktelenebb nyári szállást is felkeresték, és mindenkit gyors összepakolásra és távozásra bíztattak. Kizárólag egyetlen ember maradhatott helyben: a falu kovácsa! Hogy miért? Mert, ha a kagán ellentámadást indít, akkor szükség lesz kardokra és milliónyi nyílhegyre! Van ahol hittek nekik, van ahol nem, mindenesetre a lakosság már a szarvasvölgyi csata előtt egy héttel szedelőzködni kezdett… Voltak olyan makacs falvak, ahol magasról fütyültek a vészre. Mi nem bántunk senkit, így a szabirok sem fognak bántani minket, okoskodott egynémely elöljáró. A halálkém-parancsnokok ilyenkor saját hatáskörükben eldöntötték, mi legyen a makacs település sorsa; előfordult, hogy az ál-avar katonák zokszó nélkül odébb lovagoltak, ahogy arra is akadt példa, hogy két nappal később az egész település kihalt a kútba öntött méregtől. Természetesen a halálkémek titkos jellel látták el a megmérgezett kutakat, nehogy az arra kalandozó magyarok később pórul járjanak.

Budaken hamarosan szembesülni kényszerült a Földvárra özönlő menekültek okozta problémával; a székhely napok alatt megtelt, mozdulni sem lehetett a sánc mögött, ahol sok ezernyi asszony, kétszer annyi gyerek és harcra alkalmatlan öreg zsúfolódott egybe a katonákkal. A legnagyobb problémát a menekültek élelmezése okozta. A felnőttek általában megértik, hogy nincs élelem, és szájukat összeszorítva tűrnek, a gyerekeknek viszont nem lehet azt mondani, hogy ma nincs vacsora; és ha gyerekek éhesek, akkor sírnak, és ahol a gyerekek sírnak, ott az asszonyok kezdenek idegesek lenni, s amikor egy nő (egy anya) elveszíti a türelmét, ott a katonának szép lassan megfájdul a feje, s akinek fáj a feje, annak nem igazán megy az íjfeszítés!

Az avar-kazár háborút végigverekedő Budaken még életében nem látott olyan véres csatározást, amily a várudvaron zajlott nap mint nap a fejadagért. Ebben a küzdelemben nem fegyveres férfiak harcoltak, hanem a várbéli lányok és asszonyok a puszta kezükkel. Azok a nők, akik évekig egy patakban mostak, egy sajtárból öntötték a lótejet, most egymás haját cibálva, egymás szemét kaparva fetrengtek a porban, és olyan förtelmes szavakkal illették a másikat, hogy még a mellvéden álló kőkemény férfiak is belepirultak. Budaken egész életében úgy tartotta, a fehérnép kezébe sokkal inkább fakanál való kard helyett – meg is röhögte az urukat portyára kísérő kangár harcos nőket rendesen –, a látottak alapján viszont változtatott az álláspontján. Parancsba adta, hogy ha a szabirok… vagy mik ezek, magyarok?… netalán mégis megostromolnák a földvári sáncot, a nőket tüstént fel kell fegyverezni! Hogy a punák hullanának, mint ősszel a legyek? Ez nyilvánvaló, de amíg egy nő lélegzik, úgy harcol, mint az oroszlán, csupán el kell hitetni vele, hogy a gyermeke élete a tét! Budaken tartalmas pillantást váltott Ursovával… A sáncon belül már aznap terjedni kezdett a vészjósló hír, hogy a horka katonái az anyjuk szeme láttára falhoz vágják a csecsemőket, és minden nagyobbacska leánygyermeket letepernek! Ezt hallván a földvári asszonyok bősz üvöltéssel követeltek maguknak kardot és íjat, ha kell, puszta kézzel esnek neki az ellenségnek, de ezeken a kapukon egyetlen magyar sem fogja betenni a lábát!