Korona hatalma dedikálás
A Korona hatalma - megjelenés előtt
Találkozó Fonyódi Tiborral
Tervezett megjelenések, munkák 2010 (film és irodalom)
Naptól vagyok, Holdtól vagyok
Géniusz – a „nulladik” előzetes
Véget ért a Géniusz forgatása
 





Tűzvonalban – forog a harmadik évad


Pircsi és Bordás alezredes „hangyái”


A mai napon Tiszafüreden elkezdődött a nagy sikerű televíziós sorozat harmadik évadának forgatása. A forgatás december elején zárul, a következő húsz epizódot 2009 januárjától sugározza a Magyar Televízió. A 10 naposra tervezett tiszafüredi kalandtúra után a forgatás budapesti külső helyszíneken, illetve a Mosoly utcai őrsön folytatódik.

2008 áprilisa, a kreáció kezdete óta Fonyódi Tibor alapvető változásokat eszközölt az eredeti történeten. A producerek szándéka szerint a harmadik évadnak az eddig látottaktól függetlenül élvezhető (érthető) történetet kell elmesélnie. Az évad kétszer tíz epizódból álló fő történeti szálra osztja a húsz epizódot. Az évad első tíz epizódjának középpontjában egy nukleáris hasadóanyaggal kereskedő bűnszervezet elleni küzdelem története áll, az utolsó tíz epizód témája a nemzetközi szervkereskedelem. Bordás alezredes a megszokottól eltérő szerepkörben, már a rendőrség Különleges Műveleti Csoportjának parancsnokaként veszi fel a küzdelmet a bűnözőkkel; A Bordás-Mike páros által szervezett és vezetett akciócsoport a törvény adta keretek közt, de nem hagyományos módszerekkel végzi munkáját, ami számtalan konfliktus forrása lesz a későbbiekben...

A harmadik évad forgatásáról rendszeresen beszámolunk (sok fotóval). Itt szeretnénk felhívni a honlap látogatóinak figyelmét az augusztusban induló Tűzvonalban hivatalos honlapra, ami a www.tuzvonalban.com webcímen érhető el.

A harmadik évad fontosabb szereplői

(2008.07.14)

Korona hatalma dedikálás (2009.12.01)
A Korona hatalma - megjelenés előtt (2009.11.14)
Találkozó Fonyódi Tiborral (2009.10.27)
Tervezett megjelenések, munkák 2010 (film és irodalom) (2009.10.25)
Naptól vagyok, Holdtól vagyok (2009.10.06)
Géniusz – a „nulladik” előzetes (2009.09.30)
Véget ért a Géniusz forgatása (2009.08.18)
Tűzvonalban a moziban (2009.08.14)
Gyártásban a Géniusz (2009.07.07)
Várható megjelenések 2009-2010 (2009.06.24)

Összes hír »


designed by WIRED