Tűzvonalban harmadik évad

Április 8-án a 37. epizóddal véget ért a Tűzvonalban második évadának forgatása. A 17 epizódból álló harmadik évad gyártása július elején indul, a forgatókönyvek végleges változata június 15-ig készül el. Az epizódírói csapat további tagokkal bővül; Szélesi Sándor mellett Krajcsi Tímea, Falussy Lila, Böszörményi Gyula és Gulyás István is bekapcsolódik a munkába, a kreatív csapatot – az első és a második évadhoz hasonlóan – a Tűzvonalban történetét író Fonyódi Tibor irányítja, mint a produkció supervising executive producere.

A harmadik évadban az őrnagyból ezredessé előléptetett Bordás már nem a Mosoly utcai őrs parancsnoka, hanem az őrs épületében működő és Kolonics tábornok kezdeményezésére megalakult, a legmodernebb kommandós technikával felszerelt Különleges Műveleti Csoport (POLICE – S.O.G.) vezetője és kiképzője; helyettesei a terrorelhárítás és a titkosszolgálat állományából érkeztek Mike és Alter személyében. A rendőr-kollégák közül többen a különleges kommandó állományba kerülnek, ami számtalan konfliktust eredményez a régi munkatársakkal. Az új felállás nagy terhet jelent Móricz számára, akit véglegesítenek az őrsparancsnoki beosztásában; idővel csak bonyolítja a helyzetet, hogy Móricz újonnan érkező helyettese, Miklós, nem más, mint az új kerületi kapitány, az extravagáns megoldásairól elhíresült Zsigmond ezredes beépített embere…

A harmadik évadban tovább bonyolódnak a szálak. A rendőrségnek jó oka van feltételezni, hogy az a brutális, budapesti gyilkosságsorozat – az áldozatok kivétel nélkül a titkosszolgálat és a katonai hírszerzés egykori ügynökei – szoros összefüggésben áll Demsa családjával, történetesen Jutkával, akit – Bordással az élen – mindenki halottnak hisz. A harmadik évad számtalan meglepetéssel szolgál. Egy epizód erejéig újra láthatjuk László Zsoltot Demsa szerepében; megismerjük a Demsa-család kilencvenes évekbeli történetét, és az első évad Malek-története is egészen új megvilágításba kerül. A harmadik évad minden eddiginél világosabban megtestesíti a Tűzvonalban mottóját: senki sem az, akinek látszik!

Tovább bővül az állandó szereplők listája. A XIII. kerület új rendőrkapitányát Blaskó Péter, Bokros tábornokot Barbinek Péter, a főszereplői csapatba tartozó kommandós mesterlövészt, Norbertet Kálid Artúr, Miklóst Pindroch Csaba, és az alvilág egyik prominens alakját, a „Papát”, Lőte Attila kelti életre.

A második évad stábfotója

Tűzvonalban fórum