A Korona hatalma
Harrison Fawcett (Fonyódi Tibor) regénye 2000-ben jelent meg először, és nem sokkal később a könyvespolcokon már csak hűlt helyét lehetett találni. A szerző, a fanyar humorral átszőtt történelmi oknyomozása során a 27. század perspektívájából szemlélve tárgyalja a Szent Korona történetét, a gyakran egymásnak ellentmondó eredet-elméleteket; ismervén az első kiadás utóéletét, bátran kijelenthetjük, hogy művével a magyar science-fiction irodalom egyik alapkövét sikerült megteremtenie. Tovább »
Katedrális
Fonyódi Tibor (Harrison Fawcett) Katedrális-regényei az elmúlt évek legkeresettebb kötetei voltak a haza SF könyvpiacon. A Cherubion kiadó sokak kérésének tesz eleget, amikor a Katedrális harcosait és a Katedrális legendáját most megújult formában és változatlan tartalommal adja közre. Tovább »
Hajasbaba
Az International Media Network (USA) és Fonyódi Tibor között létrejött megállapodás alapján a szerző elkészült a Hajasbaba című regényével, amelynek alapjául Rubinstein Lea azonos című, 2006-ban magánkiadásban megjelent memoárja szolgált. A múlt század harmincas-negyvenes éveiben játszódó regényben megelevenedik egy örökre elveszett dési (Erdély) zsidó közösség hétköznapjai, az 1944-es auschwitzi deportálás története, a hazatérés megrázó emlékei. Tovább »
Feketecsuklyások
(Inomi, 2004 – második kiadás)
Amikor a ladomeai Odette Lamartine felvételt nyer Caroline-Blindamoor hecegnő udvarhölgyei közé, keresve sem lehet nála boldogabb embert találni a galaxisban. De Odette túl korán örül. Arcára fagy a mosoly, amikor megérti, hogy kulcsszerepet szántak neki abban az összesküvésben, melynek célja a császár legidősebb lányának, Caroline-Blindamoornak a berilium-achát trón várományásának elrablása és rituális feláldozása.
A von Anstettenek ősi ellenségei a tiltott világnak számító Hillaryonon, az emberekhez kísértetiesen hasonlító vorkok bolygóján gyülekeznek. A hercegnő életére törő csoport vezetője egy évezredes álmából felébredt megaira hatalmasság, akit csak a Háború Hercegegént emlegetnek az emberiség legősibb mítoszai. Tovább »
Jó nap ez a halálra
(Inomi, 2003 )
Tizenöt évvel anyja rejtélyes eltűnését követően Anne Rutherfurd olyan dokumentumokra bukkan, amelyek új megvilágításba helyezik a történteket; a lánynak azzal kell szembesülnie, hogy Sophia Rutherfurd egy titokzatos halálszekta nyomait kutatva utazott át a fél galaxison.
A titkos feljegyzésekből kiolvasható információk alapján a dúsgazdag Rutherfurd família újult erővel lát a kutatáshoz. Anne apja expedíciót szervez, a leghíresebb parafenomén kutatókat szedi össze, a legjobb zsoldosokat béreli fel – pénz és befektetett energia nem számít. Már csak egyetlen megválaszolandó kérdés marad: – Sophia régi munkatársa, az időközben kalandorrá lett és sötét titkokat takargató James W. Shackleton mellett – ki legyen a kutatócsapat biztonságáért felelős zsoldosok parancsnoka? Tovább »
Best of Brett Shaw
(Cherubion, 2002, önálló antológia)
“Életem során számtalan néven ismertek. Valójában Brett Shaw-nak hívnak. Amikor ez a történet játszódik a Bolygórózsán szolgáltam. A luxusklipper egyik biztonsági tisztje voltam, de nem hordtam egyenruhát. A belső biztonsági vonalon szolgáltam, magam sem tudtam, mi lehet a flancosabb rajtam, az April Dournil márkájú öltönyöm, vagy a méregdrága krokodilbőr cipőm. Mivel nem mondhattam meg senkinek, hogy tulajdonképpen miért lófrálok a fedélzeten, ezért az utasok mindig unatkozó milliomosnak néztek; ahány dekadens hülye összegyűlt egy ilyen út alatt, nem is várhattam mást. Tovább »
A Korona hatalma
(Cherubion, 2000, regény)
IV. von Anstetten nem mindennapi küldetéssel bízza meg testőrségének parancsnokát a galaxis szerte elhíresült Brett Shaw ezredest. Shaw-nak a Különleges Űrszolgálat élén meg kell találnia a Magyar Szent Koronát, ami évszázadokkal ezelőtt titokzatos körülmények között elloptak a Földről, s miután megtalálta, egy titkos megállapodás alapján át kell adnia a Földről kivándorolt magyarok képviselőjének. Tovább »
A mágus, aki száz alakban élt

(Cherubion, 2000)
A Korona hatalma regény első fejezete.
Megjelent a Riválisok című antológiában.
Aranypiramis
(Cherubion, 2000, regény)
Martin Etherwolf professzor, az egyiptológia nemzetközi hírnevű szaktekintélye felnyit egy II. Amenhotep fáraó sírkamrájából származó kanópusz-tégelyt, ennek következtében nem mindennapi élményben lesz része – meghal! Különös módon miután jobblétre szenderül, ellenállhatatlan kényszert érez arra, hogy eljusson Kheopsz piramisáig. A vállalkozás koránt sem veszélytelen. A rettenthetetlen Brett Shaw akcióba lép… Tovább »




























