Életrajz
Fonyódi Tibor regény- és forgatókönyvíró, filmproducer.
1965. június 2-án született Budapesten az Ikrek jegyében. Tíz éves korától hobbyszerűen ír. Eleinte saját és szűkebb környezete szórakoztatására alkot, kibontakozó tehetségét különböző irodalmi pályázatokon és iskolai vetélkedőkön kamatoztatja. Tizenhárom éves korában egy véletlen folytán a kezébe kerül Percy H. Fawcett A Mato Grosso titka című útleírása. A könyv olyan nagy hatást gyakorol rá, hogy elhatározza, ha író lesz, Harrison Fawcett álnéven fog publikálni.
Középfokú tanulmányait követően sorkatonai szolgálatát tölti, amikor egy médiumnak köszönhetően olyan paranormál jelenségekkel szembesül, amelyek az elkövetkező évek során markánsan meghatározzák világnézetét, gondolkodásmódját. Intellektuális érdeklődés vezeti a Pázmány Péter Római Katolikus Akadémiára, ahol 1989-1991 között levelező tagozaton teológiai tanulmányokat végez.
Első publikációi 1992-ben jelennek meg a Harmadik Szem Magazinban a kultúrtörténet és okkult tudományok témakörében. 1992 végén a különféle jegyzeteiből és publikálatlan cikkekből összeállít egy tanulmánykötetet Circulus Vitiosus (Ördögi kör) címmel. A több száz oldalas kézirat mindmáig kiadatlan, ebben az is közrejátszik, hogy 1993-ban végérvényesen hátat fordít az okkult tudományoknak, állítása szerint „kigondolkodta magát a témából”.
1993-tól alapozza meg későbbi nagy sikerű regényeinek történetét: szinopszisokat és több ezer oldalnyi jegyzetet készít. 1997-ben egy science-fiction találkozó, az évente megrendezésre kerülő Hungaroconon találkozik Nemes Istvánnal, a debreceni Cherubion kiadó tulajdonosával, akinek átadja az első Katedrális-könyvének szinopszisát. A szinopszis elnyeri a kiadó tetszését, ezzel lehetőség nyílik az első irodalmi publikációra.
1998-ban – az önmagának tett ígéret szellemében – Harrison Fawcett néven publikálja a Hogyan legyünk Sherlock Holmes című novelláját a Cherubionnál. A novella a Brett Shaw-sorozat első darabja, amit 2003-ig bezárólag még hét Shaw-történet követ, melyek közül az első négy írást – a nagy sikerre való tekintettel – a Cherubion 2003-ban újra megjelenteti egy antológiában Best of Brett Shaw címmel.
1998 tavaszán jelenik meg első önálló kötete, az A Katedrális harcosai. Az ókori Rómában játszódó, misztikus science-fiction folytatásáért (A Katedrális legendája) 2000-ben Zsoldos Péter díjjal jutalmazzák az év legjobb SF regénye kategóriában.
2000-ben a Brett Shaw és a Katedrális fémjelezte világát egyesíti Szélesi Sándor (Anthony Sheenard) space-fantasy sorozatával; ekkor születik meg a Mysterious Universe sorozat.
2000-ben a millennium tiszteletére írott A korona hatalma című regényével nem hivatalosan lezárja SF írói pályafutását, érdeklődése regényíróként a történelmi témák felé fordul. Másfél éves kutatómunka után 2002-ben kezdi publikálni a Hadak útja című történelmi kalandregény-sorozatot, amelynek első kötete a Hun Birodalom korában játszódó Isten ostorai 2005-ben francia nyelven is megjelenik Le Chamane d’Attila címmel a párizsi Pygmalion kiadó gondozásában. A sorozat 2006-ban már az ötödik (Förgeteg) köteténél tart, jelenleg (2009) a sorozat zárókötetén dolgozik Naptól vagyok, holdtól vagyok címmel.
1998-2000 között írt science-fiction regényei, napjainkig több kiadást érnek meg. Az új kiadások közül kiemelkedik a két Katedrális-regény összevont, egykötetes kiadása (Katedrális) 2007 őszén.
2005 nyarán Szörényi Levente felkérésére elkészíti az Árpád népe című misztikus opera alapdrámáját Keleten kél a nap címmel. Az opera ősbemutatójára 2006. március 28-án került sor a Papp László Budapest Sportarénában.
Forgatókönyvírói pályafutása 2000-ben indul. Azóta számtalan filmnovella és forgatókönyv alkotója. A teljesség igénye nélkül: Árpád népe tv-film (2006), Metamorphosis (2006), Pillangók (2009). 2007-től a Magyar Televízió Tűzvonalban sorozatának (57 epizód) vezető írója és executive producere, a Géniusz – Az alkimista című legújabb tv-sorozatát 2010 januárjában sugározza az MTV1.
Több forgatókönyve (tv- és nagyjátékfilm) megvalósulás előtt áll. Egyik alapítója a Magyar Forgatókönyvírók Egyesületének (MFE-HSA), a Magyar Írószövetség tagja.
Nős, egy gyermek édesapja. 2005-től családjával Veresegyházon él.
A szakmai életút rövid összefoglalása
2009 A Magyar Televízió Géniusz – Az alkimista c. sorozatának kreátora (3 epizód)
2009 FilmJus forgatókönyvíró-szekció alapítótagja
2008-tól az Írószövetség tagja
2007-2008 A Magyar Televízió Tűzvonalban c. sorozatának kreátora (57 epizód)
2007 A Magyar Forgatókönyvírók Egyesülete (MFE-HSA) alapítótagja
2007 ORTT jelölő-bizottsági tag
2006-tól független forgatókönyv-elemző (reader)
2005 Az első idegen nyelvű publikáció. Isten ostorai című regénye Le Chamane d’Attila címmel megjelenik Franciaországban és Kanadában
2005-től A CinePartners Entertainment (Los Angeles) filmstúdió kreatív munkatársa, forgatókönyvíró (Metamorphosis, EndGame)
2005 Alapítótagja az Extreme-Film forgatókönyvíró-műhelynek
2000-2003 A salgótarjáni HungaroCon íróiskola alapítója
2000 Zsoldos Péter-díj, az év legjobb SF-regénye kategóriában (Katedrális legendája)
1998 Megjelenik első önálló kötete Katedrális harcosai címmel
1992 Első publikációk a Harmadik Szem magazinban



















